Kisfaludy Pikéthy Tibor zeneszerző, karnagy, orgonaművész Komárom-Újszőnyben 1884. március 28-án született, és Vácott hunyt el 1972. július 21-én. 1904-ben szerzett tanítói oklevelet a győri tanítóképzőben. 1902-ben adták ki első zongoraművét. Magánúton elvégezte a Zeneakadémia tanárképző szakát, 1907-ben szerzett diplomát.

Előbb Pannonhalmán, később Ravazdon, majd 1915-től Vácott lett tanító. Ez utóbbi városban a püspöki székesegyház karnagya és orgonistája tisztet is betöltötte. Itt jelent meg könyve 1916-ban Schubert (Franz) és emlékei Magyarhonban címmel.

1946-ban egyházzenei igazgató lett. Közben a Zeneművészeti Főiskolán karnagyi és zeneszerzői diplomát is szerzett, tanára Herzfeld Viktor volt. Néhány évig a Nemzeti Zenedében is tanított. Nevéhez fűződik az első állami támogatású zeneiskola alapítása Vácott, ahol igazgatóként zeneelméletet és összhangzattant oktatott.

Életműve 105 opus: zongora-, szólóének-zongora-, énekkari és orgonamű. Számos orgona-zongora és néhány énekkari műve nyomtatásban is megjelent. Béke mise című műve különösen nagy sikert aratott.

Fiatal korában festőművésznek készült, fennmaradt néhány kitűnő akvarellje is, irodalomszeretete egész életében végigkísérte csakúgy, mint a magyar népzenéé.

Népdalgyűjtésben és rendszerezésben is tevékenykedett. Élete utolsó szakaszában "elfelejtett" muzsikusként élt. Földi maradványait a váci Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra. Tiszteletére a váci Zeneművészeti Szakközépiskola 2004-ben felvette a nevét.

Forrás: fidelio.hu