Szent Márton Polgárőr Egyesület

A Szent Márton Polgárőr Egyesület 1996-ban alakult meg bűnmegelőzési céllal. Az akkori közbiztonsági helyzet már tarthatatlan volt, szinte minden héten történt betörés vagy egyéb bűncselekmény a településen. Kezdetben 14 fővel működött a polgárőrségünk, hetente három alkalommal tartottunk éjszakai szolgálatot. Mai létszámunk 38 fő, jelenleg a hónap minden napján, minden éjszaka (a karácsonyi ünnepek kivételével) tartunk járőrszolgálatot. Fő feladatunk és célunk napközben a biztonságos közlekedés biztosítása, éjszaka pedig a vagyonvédelem.

Polgárőrségünk megalakulása óta településünkön az elkövetett bűncselekmények száma 85%-kal csökkent. A lakosság ma már elismerőleg nyilatkozik tevékenységünkről. A helyi rendőr örssel jó a kapcsolatunk, rendszeresen részt veszünk közös akciókban.

Az iskolában évi két alkalommal tartunk drogmegelőzési és közlekedésbiztonsági előadásokat, ezenkívül megalakítottuk a diákpolgárőrséget 37 fővel. Jelenleg 10 fő új polgárőr tölti próbaidejét, amennyiben megfelelnek az elvárásoknak és a követelményeknek.

Polgárőrségünk a hónap minden napján, éjszakáján szolgálatot teljesít, melynek látható eredményei vannak. Városunk megyei szinten az egyik legbiztonságosabb hely, már dicséretben is részesültünk a Megyei Rendőrkapitányság részéről is.

Kiemelt figyelési pontjaink az éjszakai járőrözés során a polgármesteri hivatal, postahivatal, takarékszövetkezet, a helyi benzinkút, a kemping és a város egész területe.

Jó hírnevünket köszönhetően bennünket kértek fel a 2004 nyarán megrendezett Országos Gyógyszerészeti Juniális biztosítására is, ahol mintegy 2500-3000 ember, 250-300 gépkocsi és 30 emeletes autóbusz vesz részt. Ezenkívül folyamatosan részt veszünk a város nagyobb rendezvényeinek, ünnepségeinek biztonsági feladatainak ellátásában is.

2006. júniusában egyesületünk fennállásnak 10. évfordulója alkalmából egy egész napos programmal vártuk a város lakosságát. Ezen rendezvény keretén belül egy helyi vállalkozó egyesületi zászlót adományozott részünkre, továbbá Pannonhalma Önkormányzatától megkaptuk a „Pannonhalmáért" kitüntető címet is.

Távlati céljaink között szerepel, hogy taglétszámunkat 40-50 főre emeljük, korszerűsítsük technikai felszerelésünket, irodánkat, és hogy valóban biztonságban érezhessék magukat a pannonhalmi lakosok, és az ide látogató turisták.

Az elhasználódott eszközeinket, felszereléseinket újra kell pótolni, mely minden évben nagy anyagi problémát jelent egyesületünknek. Ezenkívül tovább kívánjuk erősíteni a kapcsolatot a térségben lévő települések polgárőrségeivel is.

 

Elérhetőségeink:

SZENT MÁRTON POLGÁRŐR EGYESÜLET
Elnök: Raisli Ákos
Cím: 9090 Pannonhalma, Fenyvesalja 15.
Tel.: